Elveszett lány
Mint a halál Velencében
megérkezik a csomagokkal
ő is egy fiatal fiút keres vagy valaki más
helyezze kényelembe magát a csíkos napernyők
alatt a balbech beach megfogja a szoba kék hajó
világítja meg kürtölés az éjszakában a világítótorony
nem fog ennyit kacsintani
húzódnak vissza a vendéglátóemberek
a fagyizásba gyerekek hatolnak be átugranak
a turistákon hangos-hangos család üvölti végig
a homokot szüksége van valamire nyugalomra-nyugalomra
arra a pillanatra amikor a kisgyerek az anyja karjában
elcsendesedik milyen lenne ilyen lenne ha mégis úgy
éjjel az őrtorony penészes gyümölcskosár a reggeli
monotónia
gyereklányanyák gyereklányok homokozólapáttal
a fiúk mint a kakasok de vajon melyik ültetne
a nyakába tényleg-igazán ha úgy lenne ha úgy lett volna
anya akarsz még megöntözzelek a kiskannámmal
a kislányom is megöntözöm mi lett volna ha mi lenne
egy másik emlékben sárga volt az a ruha sárga a haja
kiszívta a nap narancsot vágtunk kígyóhéjat
a kígyónak házat már egy másik úszik a vízben
hangosan mint a csónakos fiatalok
az öböl egy hangos szappanopera hangos tömegek
saggitarius szerelemünnep amiből arrébb kellene ülni
a hasban kislány nő tudja milyen az vannak gyerekei
a két lányom hol is hol is vannak 25 és 23
és a torta finom de mennek és mennek messze
bogárcsípések nem kell viselkedni nem hullat rám
fenyőtobozokat hirtelen visszafordulhatok és
nem kell beszélgetni szép játék a szerelem a dráma
a gyereksírás mikor a babáját harapja mit mondjak neki
ennek a nem-enyémnek hogy találjam meg az anyját
magamban mennyire hangosan sír elfogy a csendesedés
és beszélnek és beszélnek gyűlnek a hangok hozzám
a hátamon a sebet fogdossák mert meggyógyítanak
csak csendet mikor azt akarja ne aludjak ne alhassak
ketten vagytok ketten bömböltök mindkét fülembe tönkreteszitek
a játékaim mindenemet ilyennek képzelem lehet gyűlölném a
gyerekeim nem akarok felnőni sírnának nem hagynak
tanulni dolgozni sem tudok fáj a kezük fáj valamijük
ahogy anyám sem hagyott megtalálni a tönkretett babát
ahogy a lányom bosszút áll majd rajtam mert nem nem szeretem
összefirkálom nem vigyázok rá haragszik rám megüt és rám hány
csüng mint egy parazitavirág elvesztem őket mint a babákat
harag gyúl bennem elvesztegetett idő a világ bezáródik előttem
rettegek ettől csak téged akartalak ebbe őket mégsem csak néha
bár lehetne ezt így és mindent össze nem koszolnának kötelek
csomóznak a kikötőbe a levágott szárnyaimat tanítom meg nekik
ha nem megyek
meddig rejtegetem még a babát meg akarok szabadulni tőle
sár folyik a szájából firkáló karjába más szobába zárom rákot sütök
kirándulók a hoteles elhagyta családját
nem mindig maradhatsz ha szeretsz akkor se tanítod őket úszni más
nyelveken és túlélni is csodálatos magányban lenni elszomorodni
megnyugodni elaludni a vízben egészen szörnyű anya lennék
hogyhogy mégis lehet ezt nekem miért akarja a testem őket
nekem a nyelvek között van a házam ott vágok magamnak
narancshéjcsíkokat oda teszlek téged is a figyelemről beszélsz
az én nyelvemet amit én írtam de veled osztozom a nyelvben új
otthonra vágyom benned átmeneti helyen ajtó nélkülin ahol
hiányozhattok ahol újra örülhetek nektek gyűlölöm a rombolást
amit a gyerekek végeztek nem akarok bálnalufit hajtogatni neked
nem akarok telefonálni neked hosszú férfiingben rohangálni nekik
moziban kiabálni hangos gyerekekkel rongálókkal megmondani amit
akkor az ugrálóvárban kellett volna elhagyni őket csodálatos volt
három évig boldogság a babából sár erjed mama-mama hova mész
mama a szabadságba és mosom a baba gyomrából a sarat a
szabadságban
az anyákat üvöltik a lánygyerekek
mami állj fel kelj fel lassan meg foglak gyűlölni
rabenmutter vagyok játszom eldugom a babákat sötétben vezetek
elalszom ha átveszi a kormányt a véletlen éj dagály mellett alszom el
narancsot hámozok nektek
a csípőjére emlékezni ahogy a vállait dobja
merev a hát de a két váll ellentétesen mozog
túlhúzva daliásan
(Megjelent az Alföld 2022/10-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Lévai Ádám munkája.)
Hozzászólások